Szentendre rendtrendje 7. hét

Esős úton lassítsunk!

Esős időben a csapadék az úton lévő porral és olajjal összekeveredve olyan csúszós felületet képez, melyen nagyon könnyen előfordulhat kifarolás. A kifarolás, megcsúszás elkerülésének legjobb módja az, ha lelassítunk. Kisebb sebesség esetén a gumiabroncs futófelületének nagyobb része képes érintkezni az útfelülettel, így jobb tapadás érhető el.

esos_autozasA nedves időben való vezetés során az összes fontosabb kezelőszervet – azaz a kormányt, a kuplungot, a féket és a gázpedált is – óvatosan kell használni és jobban oda kell figyelni a hibákra és vészhelyzetekre. Amikor esőben indulunk útnak, cipőnk talpa nedves és könnyen lecsúszhat a pedálokról. A motor beindítása előtt a gépkocsi gumiszőnyegében vagy padlókárpitjában töröljük meg a cipőnk talpát. Minden autósnak rendszeresen ellenőriznie kell, hogy a fényszórók, a hátsó lámpák, a féklámpák és az irányjelzők megfelelő módon működnek-e. Nedves utakon hozzávetőlegesen háromszor annyi ideig tart a fékezés, mint a száraz utakon. Mivel a fékezéshez nagyobb távolságra van szükség, így fontos, hogy ne menjünk túl közel az előttünk haladóhoz. Két személygépkocsi hosszúságánál valamivel nagyobb követési távolságot tartsunk a saját autónk és az előttünk haladó jármű között. Az előttünk haladó jármű nyomvonalában menjünk.

Kerüljük a fék használatát. Amikor csak lehetséges, úgy lassítsunk, hogy a lábunkat levesszük a gázpedálról. A fényszórót még enyhe esőben is fel kell kapcsolni. Nem csak azért, hogy lássuk az utat, de azért is, hogy a többi autós lásson minket. Ha a gépkocsi rendelkezik nappali jelzőfényekkel, akkor azokat is be kell kapcsolni, hogy a mögöttünk haladó járművek jobban lássanak bennünket.

Megszökött a fogdába való kísérés előtt

A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat fogolyszökés bűntettének megalapozott gyanúja miatt O. József 27 éves pomázi lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a pomázi férfit 2016. február 08-án a délelőtti órákban más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya bűnügyi őrizetbe vette.  A férfi az őrizetbe vétel időtartama alatt, a rendőrségi fogdába történő átkísérését megelőzően a Szentendrei Rendőrkapitányság hátsó udvaráról az éppen bezáródó gépjárműkapun 18 óra 05 perckor kiszaladt, abból a célból, hogy magát a rendőri kényszerintézkedés alól kivonja. Őt a Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának hivatásos állományú tagjai 18 óra 10 perckor a Szentendrei HÉV állomás előtti buszállomáson elfogták, majd ezt követően a rendőrkapitányság épületébe előállították.

O. Józsefet a nyomozók a bűncselekmény elkövetése miatt gyanúsítottként hallhatták ki. Az eljárást a napokban befejezték és a Szentendre Járási Ügyészség részére bíróság elé állítási javaslattal megküldték az iratokat.

Szentendrei Rendőrkapitányság